Aki az elmúlt fél évszázadban csak egy kicsit is részt vett Tatabánya szellemi életében, az biztosan találkozott Komárom-Esztergom megye kulturális életének megkerülhetetlen személyiségével, Tatabánya város díszpolgárával, aki díjai közül iskolái: a Tatabányai Árpád Gimnázium és a Tatai Református Gimnázium által adományozott elismeréseket becsüli a legtöbbre. Sokunk Jutka nénije nemzedékeket nevelt a magyarság és az irodalom szeretetére. S immár túl a nyolcadik X-en fiatalokat megszégyenítő lendülettel végzi értékőrző és -teremtő munkáját, a tőle megszokott magas színvonalon. Bognár Istvánnéval beszélgettem.
A KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) tagjaival 18 év után újra színpadra vitte Sík Sándor, a múlt század legendás papköltőjének István király című tragédiáját, mellyel 2000-ben a Tatabányai Árpád Gimnázium diákjaival Erdélyben is vendégszerepelt. A darabban szembe kerül egymással magyar az idegennel, pogány a kereszténnyel, tisztaság az önös érdekkel. István királyunk őrlődik az ellentétek között, életének utolsó napján arra keresi a választ, vajon kire bízhatná az ország sorsát.
- Miért választotta ezt a darabot? Mit jelent Önnek Sík Sándor?
Sík Sándor a múlt század emblematikus alakja, piarista tartományfőnök, egyetemi tanár, Radnóti Miklós atyai barátja, tudós és költő. A gondolatai ma is érvényesek, és van néhány verse, amelyet imaként mondok. Az István király c. drámát 1930-ban írta, a Nemzeti Színház a 30-as években sokáig műsoron tartotta.
- Kik voltak a szereplők 2000-ben, és milyen szempontok szerint válogatta őket?
A 2000-es előadás a millenniumra készült, a darab színrevitelének ötlete a szép emlékű Nagy László prépost úrtól származott. A szereplők nagyobbrészt diákjaim voltak, az Árpád Gimnázium diákszínpadának és egyben a bánhidai katolikus, valamint református egyházközség ificsoportjának tagjai. Két szerepet felnőttek játszottak: István királyt Tornyai Gábor, a fiatal bánhidai káplán, Gellért püspököt pedig a mostani előadásban is Gellértet alakító Pataki Iván mérnöktanár.
- Azóta eltelt 18 év, egy egész generáció nőtt föl. Hogyhogy újra előkerült ez a darab, mitől lett aktualitása?
A tatabányai XXI. Keresztény Hétre újítottuk fel a Hét színházi produkciójaként. Az aktualitását pedig az a torzsalkodás adta, amely az államalapítás korában a nemzet létét veszélyeztette; ebből a helyzetből keresett – és talált – kiutat Szent István király.
- A 2018-as feldolgozásban a szereplők döntő többsége nem diák, hanem családanyák és -apák. Ezúttal mi alapján válogatta össze a szereplőket, kik ők, mi mindennel foglalkoznak?
A szereplők közül többen a KÉSZ és/vagy a KDNP tagjai, barátaim, volt diákjaim az Árpádból és a Református Gimnáziumból – ma már egyetemisták vagy dolgozó emberek. Van köztük nyugdíjas, orvos, önkormányzati képviselő, vállalkozó, felelős beosztásban dolgozó hivatalnok; múzeumigazgató, nagypapa, aki gyakran 12 unokája valamelyikét pásztorolja, anyuka, akinek óvodába kell sietni a gyerekért, informatikus apuka, aki három kisfiától veszi el a velünk töltött időt. Hat helységhez kötődünk: Környe, Oroszlány, Vértesszőlős, Mány, Budapest; a szereplők vagy tatabányaiak, és másutt tanulnak/dolgoznak, vagy fordítva.
- Mennyire volt nehéz megszervezni a próbákat, előadásokat, gondolok itt a szereplők eltérő időbeosztására?
Az előbb vázolt tények miatt bizony nagyon nehéz volt. Az egyetemisták csak hét végén értek rá (akkor sem mindig), a három lelkipásztori kisegítőnek vasárnap kellett helytállnia, az anyakönyvvezető szombatja mindig foglalt volt, az orvosok ügyeletéhez is igazodni kellett – bűvészmutatvány számba ment egy-egy próba megszervezése.
- Milyen volt együtt dolgozni ezekkel az emberekkel így, hogy már saját egzisztenciával rendelkeznek, és nem a gimnázium padjából félénken lesnek a Tanárnőre? (Már ha volt ilyen valaha is, hogy félénken.)
Nagyszerű volt, mondhatnám: megrendítő érzés. Sokkal-sokkal kevesebb próbát tudtunk tartani, mint amennyit a felkészülés megkívánt volna, de mindenki igyekezett az elfoglaltságait a próbákhoz igazítani, pontosan érkeztek, a lehetőségekhez mérve felkészülten. Figyeltek egymásra, követték a rendezői instrukciókat, és igazi csapattá értek.
- 2018 októberében a Tatabányai Keresztény Hét záróeseménye volt a színdarab, két helyszínen is előadták. Nekem volt szerencsém az elsőt, a bemutatót látni. Nem túlzok, ha azt mondom, katartikus élmény volt, a végén hatalmas vastaps zúdult a megilletődött szereplőgárdára. Számítottak ekkora nézőtáborra (hiszen teltház volt), és ilyen nagy sikerre?
Számunkra is meglepetés volt, hogy a kezdési időpont előtt 10 perccel – ahogy érkeztek a buszok – tódult a sok ember, nem tudtunk már jegyet adni, a művelődési ház dolgozói hordták a pótszékeket… A vastapsból pedig éreztük a közönség felénk áradó, amatőr-botlásainkat elnéző szeretetét.
- Miben más keresztény témájú darabot rendezni vagy azt előadni?
Bizonyos, hogy a szöveg értelmezése, a szerepek életre keltése során magunk is formálódtunk. Talán a darab témája is hozzájárult a felelősségteli felkészüléshez. És a szereplőgárda összetételéből is következik, hogy a bevételek az utolsó fillérig jótékony célra mehetnek: a környei előadásé rászorulóknak, a tatabányaié családból kiesett gyerekek táborozására és háborúban elpusztult otthonok felépítésére.
- Ön szerint mi volt az üzenete 1934-ben, 2000-ben és napjainkban?
István király a darab végén, a végső reménytelenségben azt mondja: „Itt állok, Uram, életem romjain. Mindennek vége… Én arcába csapok az emberi bölcsességnek. Én a Te kezedbe teszem az országot…” Azt hiszem, az Istenbe vetett bizalom – akár egyéni, akár közösségi traumák idején – korokon átívelő üzenet.
- Van-e olyan élménye, akár a próbákról, akár az előadások valamelyikéről, amit úgy gondol, hogy nem szabad kihagyni e sorok közül?
Más István királlyal kezdtük a próbákat. Már a felkészülés közepén tartottunk, amikor a szerep eredetileg felkért megformálójának – érthető és elfogadható okból – ki kellett lépnie. Sokszori próbálkozás, keresés után, „véletlenül” találtunk a mostani Istvánra, akit senki sem ismert, de aki olyan lelkiismeretesen, olyan szerényen és annyi tehetséggel állt csatasorba, hogy „családtagnak” érezzük. Tudjuk: oroszlánrésze van a sikerben. Köszönjük neki, és köszönjük minden szereplő áldozatát – nem kis feladat volt, amit felvállaltak és becsülettel teljesítettek
A színdarab legközelebb 2019. március 1-én 17:00-tól lesz megtekinthető a Környei Művelődési Házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvény díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A megtisztelő felajánlásokat a Környei Katolikus Caritas részére továbbítják. A tatabányai előadás helyszíne a Puskin Művelődési Ház, időpontja március 10. vasárnap 15 óra.
