Interjú Jakab Attila (34) ultrafutóval, a 24 órás Burgenlandi Extrém Túra teljesítőjével.
- Az utóbbi időben mondhatni divat lett a futás. Nap mint nap elsuhan vagy épp elkocog mellettem egy pár futócuccos ember. Kamaszok, középkorúak, idősebbek. Úgy látom, egészen járványszerű a dolog, és nem válogat életkor szerint sem. Te mikor és hol futottad az első km-edet, emlékszel még rá?
Igazából, ha az első kilométerről beszélünk, arra nem emlékszem kristálytisztán, hisz mióta az eszemet tudom, világéletemben sportoltam valamit. Nem volt nehéz, hisz általános iskolai éveimet egy sportosztályba kezdtem. A futó edzések szerves részei voltak a felkészülésben, legyen az talaj/szertorna vagy éppen a labdajátékok. Ezért is nem emlékszem pontosan, hogy mikor futottam életem első ezer méterét.
- Miért kezdted el növelni a távot, egyáltalán cél volt ez, vagy csak „vitt a cipő”?
Amikor futócipőt húztam, már célirányosan egy maratonra készültem, ami azelőtt egy elérhetetlen távnak képzeltem. Egy Margitsziget kört nem tudtam lefutni megállás nélkül. De kevés is lett volna, ha megragadok 5 km-nél. Így elkezdtem a távokat növelni, és első maratonomat négy órán belüli, 3:42-es idővel teljesítettem.
- Emil Zátopek, a világhírű cseh ultrafutó köztudattan teljesen autodidakta módon sajátította el a hosszú távfutás minden fortélyát. Neked volt/van edződ, vagy egyedül készülsz?
Két féle futó van, aki edző segítségével készül a versenyekre, és aki szeret önmaga kísérletezni a szakirodalom leírtak alapján. Én a kettőnek a halmazát képviselem, személyi edzőként a magam edzője vagyok és természetesen szeretem megtapasztalni azt, amit tanítok.
- Teljesen laikusként azt gondolom, hogy egy futó életében az első maraton mérföldkőnek számít, visszacsatolás az addig befektetett munkáról és motiváló tényező a jövőre nézve. Na, de hol billen ez át egy – kívülálló számára felfoghatatlan – vággyá, a kilóméterek számának emberfeletti növelésébe? Mikor és miért futottad az első ultratávodat, egyáltalán mit is jelent pontosan ez a kifejezés?
Haladjunk visszafelé, mit
is nevezünk ultratávnak? Minden maraton, azaz minden 42,195 km feletti táv már
ultratávnak számít. Mégis vannak a klasszikus távok, az 50 és 100 km valamint a
6/12/24 órás futások. Az első kategóriánál az a cél, hogy az adott távot minél
rövidebb idő alatt teljesítsük, míg a másiknál a rendelkezésre álló idő alatt
minél több kilométert gyűjtsünk.
Az első ultratávom egy edzés alkalmával történt, amikor is egy nemzetközi
kampány keretében (Yours Truly) szerettem volna 25 kilométert futni. De annyira
elméláztam futás közben, hogy csak futottam és futottam, amolyan Forrest
Gump-osan, és a 25 helyett 50 km lett. Maradhat? Naná, hogy igen, ekkor kaptam
rá az ízére, és el kezdtem keresni az ultratávú versenyeket is, és
céltudatosan, edzéstervvel, pulzuskontrollal készülni.
- Hogyan készülsz, az edzéseket leszámítva, mi mindenre figyelsz még a felkészülés alatt? Van külön étrended verseny előtti időszakra, illetve milyen frissítőket használsz a versenyeken?
Lassan ötödik éve nem eszem húst, csak halat. Amikor elkezdtem az ultratávokat, mindent elkövettem, hogy minél hatékonyabban és kevés energiaráfordítással jussak el minél messzebbre. Fontos volt a gyors regenerálódás is. Így szép lassan kikerült a hús az étkezéseimből (köztudott, hogy a hús savasít), de igazából semmilyen étrendet nem követek. A verseny előtti héten azonban picit jobban odafigyelek a raktárak feltöltésében, így picit szénhidrátosabban és sósabban eszek. Míg versenyeken, persze távtól függően már előkerülnek az „űrkaják” is, mint pl.: gélek, izotóniás italok, fehérje turmixok, de nincs jobb egy szelet bundás kenyérnél 100 km felett.
- Egyedül futsz vagy van társad?
Szoktam társsal futni, de akkor általában az edző szerepet töltöm be. Saját edzéseimet csak egyedül végzem, illetve van egy hűséges társam, a kutyám, Rocky, vele rövidebb távokon szoktam futni (10-20 km).
- Amikor mi bebújunk a pokrócba egy meleg teával a kezünkben, így január vége felé (ja, nem, bocsi, nálunk három kisgyerek rohangál, így ilyesmit csak filmekben látunk – szerk. megj.), Te futócipőt húzol, és teljesíted a 24 órás Burgenlandi Extrém Túra 120 km-es távját a Fertő-tó körül. Mesélj az élményeidről, milyen körülmények között futottál, volt-e segítőd?
A híres 24h Extrem Burgenland már régóta bakancslistás volt. Nem is igazán a táv miatt, hiszen futottam már körpályán, terepen többet, sőt már az UB-t (ULTRABALATON) is magaménak tudhatom. Itt a közeg, a környezet, vagyis az időjárás tette nem mindennapivá ezt a 120 km-t. A pálya fele jeges, havas, nagyon csúszós volt. Míg a másik felén 40-50 km/h szél nehezítette meg a haladást. Szóval nem adta könnyen magát Burgenland. De szerencsére a kedvesem velem tartott ezen az őrültségnek hangzó úton. Az előre megbeszélt helyszíneken várt a frissítéssel, így én csak az utántöltéssel foglalkoztam és persze futottam.
- Több mint 10 órán keresztül futni – valljuk be, monoton. Milyen gondolatok kavarognak Benned ilyenkor, egyáltalán használod-e ezt az időt az érzéseid, gondolataid rendszerezésére? Hallgatsz zenét közben?
A zene csak az egy órás időtartamú edzéseknek ad egy kis pluszt, utána már zavar, idegesít, így sose versenyzek zenével. „Az a trükk, hogy nem szabad belegondolni. Csak csinálni” – Rick Riordan. Nos, valóban monotonnak tűnik, és az is. És egy idő után annyira fáj, hogy már nem is fáj. Sok minden kavarodik ilyenkor az emberben. Pl. elérzékenyül, hogy ott lehet aztán meg felteszi a kérdést, hogy mit is keres ott valójában? Hogy a nagy ultrafutót, Simonyit idézzem: „Meddig kell elmenned, hogy közel kerülj magadhoz?”.
- Egy ilyen távú verseny után (amit lehet, hogy más ember egész életében összesen nem fut) mikor jut eszedbe, hogy újra útnak indulj? Lelkileg és szellemileg mikor érzed a vágyat, vagy mikor kezd motoszkálni Benned, hogy egy klasszikust idézzek „menni kéne, menni kéne, és egy percig sem pihenni…”?
Ezek a tényezők mind az adott verseny sajátosságától függnek. Mostani Burgenland után három nappal már tervezgetjük a következő hosszabb futást, persze csak elméleti síkon, hiszen a testnek több idő kell a regenerálódáshoz.
- És a testi része, hogyan, milyen módszerekkel regenerálod a szervezeted?
Sok praktika létezik, én használom az összest. Nagyon jó pl. a masszázs, a kompressziós szár, a hideg-meleg zuhany, de leginkább a pihenés, a semmittevés.
- Voltak már komolyabb sérüléseid? Szerinted „normális”, egészséges ennyit futni, vagy a kettő nem zárja ki egymást?
Sajnos én is a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az emberi szervezet nem egy gép. Tisztelni kell és megbecsülni azt. Ha tudatosan csináljuk és hagyunk elég időt a felkészülésre illetve a verseny utáni regenerálódásra, akkor az egyik nem zárja ki a másikat, hisz utoljára is csak egy sportorvosi igazolásért voltam doktornál.
- Szerinted mi kell a futáshoz? Márkás futócuccok, drága futócipő és még drágább, minden extrával ellátott okosóra, vagy működik a felkészülés ezek nélkül is? Te miket használsz az edzéseid mérésére és hatékonyságnövelésre?
Első körben elhatározás illetve célra van szükség. A cél lehet egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életmód is, nem feltétlenül kell versenyezni. Hisz mindenkinek csak egyvalakit kell legyőznie, saját magát. Nem gondolnám, hogy egy szponzorált vagy egy tehetősebb futó, aki a legújabb technikai cuccokat megveszi, az gyorsabb, erősebb és kitartóbb lesz attól. Tény, sokat segíthet egy GPS óra, egy márkásabb cipő vagy éppen a technikai ruházat.
12+1: Végezetül: ahogy Lópici Gáspárt kérdezték a gyerekrádió „munkatársai”: mit üzensz a gyerekeknek és szüleiknek? Szerinted érdemes már gyerekkorban elkezdeni a „futásra nevelést”, egyáltalán létezik ilyen, s ha igen, akkor hogyan?
Természetesen. A sport, a futás nagyon fontos már gyerekkorban is. Egy dologra kell figyelni, hogy nem szabad erőltetni. Már vannak gyerek futóversenyek is. Lehet ezekre készülni, főleg együtt. Mivel példát nem azzal mutatunk, amit mondunk, hanem azzal, amit csinálunk. Vagyis ha, mi is sportolunk és a gyerek napi szinten látja, akkor nem hiszem, hogy ne kapna kedvet hozzá.
